
Ihász Nóra interjúja
„Gyermekkoromban tudós és feltaláló akartam lenni. Szépen lassan rájöttem, hogy valójában alkotni akartam, pontosabban vállalkozó szerettem volna lenni, csak akkor még nem volt erre pontos kifejezésem. Művészeti irányba is elmentem: filmeket forgattunk a barátaimmal. Már akkor megtanultam, hogy azzal tudok a legjobban elrontani egy projektet, ha minden apró részletbe bele akarok folyni” – kezdi Bánkuti Gábor, aki a filmkészítéssel való ismerkedés után a zene felé fordult. DJ-zni kezdett, elektronikus zenét írt, sőt egykor sulirádiót is csinált.
Fotó: Berki Balázs Levente
Fotó: Berki Balázs Levente
01
Mérnöki pálya helyett: saját út keresése
02
Színpad, mikrofon, önazonosság
„A szüleim direkt és indirekt módon is a saját metódusukat tanították, és sokáig azt éreztem, hogy ha kiállok valahová, akkor magamutogató vagyok. Sok idő elteltével megtanultam, hogy nekem ebben vannak erős készségeim, akár vállalkozóként is, amikor a projektcsapatot irányítom. Inkább előadó és sales-es karakter vagyok, mint háttérszereplő. Elfogadtam, hogy ilyen vagyok, és ezt szeretném minőségileg csinálni. Magamévá tettem a gondolatot, hogy ha van mit előadni, átadni, akkor nem bűn szerepelni, nem pazarlom a nyilvánosságot azzal, hogy kiszorítok magamnak teret” – hangsúlyozza a Digital Probe alapítója. A digitális fejlesztő és tanácsadó cég webes alkalmazások és online megoldások létrehozásával, valamint partnereik digitális átalakulásának támogatásával foglalkozik.
03
Startupok, tanulópénz és önbecsülés
A vállalkozóban arról is élénken él a kép, amikor pár év WordPress alapú weboldalkészítés után egyedi fejlesztésbe kezdett. Tudta, hogy bármit is alkot, annak helyt kell állnia a digitális térben. Nem tetszett neki a gondolat, hogy csak futószalagon gyártson oldalakat: mindig is azt képviselte és kommunikálta, hogy nem szép, vagy gyors, vagy olcsó oldalakat csinál, hanem pontosan olyat, amilyen a megrendelő üzletének kell. Értéket akart teremteni az ügyfeleknek, és ez az elszántság azóta sem hagyott alább.
04
Megtalálni és megoldani az üzleti probléma gyökerét
„Sok esetben az jelent kihívást, hogy olyan ügyfelek is vannak, akik kvázi megijednek ettől, és azért választanak olyan céget, aki kevésbé ért a hosszabb logikai lánc különböző részeihez, hogy ne kelljen szembesülniük azzal, hogy valami nem működik túl jól. Nem tudják befogadni a számokat, és olyan együttműködő partnert keresnek, aki nem mér, hogy ne is legyen összezavarodottság. Szerintem ez valahol szomorú, hiszen nehéz úgy fejlődni, ha nem tudjuk őszintén felmérni a jelenlegi helyzetünket. Mások viszont nyitottak erre, és őket szeretnénk megcélozni a consulting tevékenységünkkel.”
A Digital Probe életében nemcsak a B2B, hanem a B2C vonal is erős, ilyen például az Erasmus Life Budapest nevű ügyfelük, akiknek kreatív szemlélettel kellett összerakniuk a struktúrát. A kulcspont tehát az, hogy ilyenkor nemcsak weboldalt kell létrehozni, hanem integrált gondolkodásra van szükség ahhoz, hogy a digitális világ minden releváns szegmensét hasznosítsák.
05
Kreativitás és közösségépítés a vállalkozói magány ellen
„Korábban, a nagyobb cél érdekében szinte teljesen elengedtem a szabadidős tevékenységeimet, de már kezdem jobban visszahozni a munkán túli kreatív alkotást. Szeretnék arra is koncentrálni, hogy mit hogyan esik jól csinálni, és nem szüntelenül első helyre helyezni az üzleti oldalt és a megtérülést” – osztja meg velünk a vállalkozó, aki mind dolgozni, mind kikapcsolódni is szívesen jár a KUBIK-ba. A hangulat, a gyönyörű kilátás, a csapat, és a vállalkozói magány ellen való aktív cselekvés mind fontosak számára. Utóbbi hívta életre a KÖR nevű közösségét is, ahol szabadon ötletelhetnek és kapcsolódhatnak a KUBIK-ba ellátogató résztvevők.
