Hol kapcsolódik össze a jog és a környezetvédelem? Mit jelent a reziliencia az éghajlatváltozás kontextusában? Mit tehet az egyén, hogy zöldebb bolygón éljünk?
Huszár Andrással, a Green Policy Center egyik alapítójával klímapolitikai szabályozásról, környezetvédelmi edukációról és elkerülhetetlen változásokról beszélgettünk.
Temesvári Orsolya interjúja.
01
Hogyan lesz egy jogászból éghajlatváltozási szakértő?
Azért lettem jogász, mert nagyon tetszett, hogy az életünket valamilyen formában lefedi ez a tudomány, hiszen minden területén találkozunk jogi szabályozással. Ugyanakkor elég hamar megfogalmazódott bennem, hogy nem szeretnék klasszikus értelemben vett jogi pályán haladni. Harmad- vagy negyedéves lehettem, amikor kialakult, mi érdekel: a környezetvédelmi büntetőjog.
Ekkor szembesültem azzal, mekkora problémák vannak a világban a környezeti, éghajlati válság miatt, s úgy éreztem, számomra más területtel nincs is értelme foglalkozni.
Diploma után három évig tanultam Skóciában, ahol uniós környezeti büntetőjogra fókuszáltam. Majd hazajöttem és ügyvédjelöltként dolgoztam egy irodában, ezzel párhuzamosan pedig jelentkeztem a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogramba, aminek az volt a célja, hogy pályakezdők ösztöndíjasként bekerülhettek a minisztériumokba.
Valójában nem akartam a közigazgatásban dolgozni, csak akkor, ha izgalmas pozíciót ajánlanak fel. Végül a Klímapolitikai Főosztályon ajánlottak egy helyet, amit elfogadtam. Egészen 2020-ig dolgoztam ott, mindig az aktuális elnevezésű minisztérium irányítása alatt.
Főleg nemzetközi és uniós szintű klímapolitikában dolgoztam. Ezen a területen éppen az ott töltött időm volt a legizgalmasabb időszak, például ekkor fogadták el a Párizsi Megállapodást, amiben globális keretcélokat fektettek le. Óriási dolog volt számomra szakmailag, hogy részt vehettem a tárgyalásokon.
02
Hogyan hatnak ezek a nemzetközi megállapodások, klímapolitikai törekvések az egyes, tárgyalásokban, megállapodásokban résztvevő államokra és az állampolgárokra?
Ez egy nehéz kérdés. A nemzetközi jognak és politikának megvannak a maga határai, az a pont, ameddig el tud menni a szabályozásban.
Sok jogász egyébként megkérdőjelezi, hogy a nemzetközi jog valójában jog-e abban az értelemben, hogy mennyire kikényszeríthető. Bár a nemzetközi jog még az alkotmányoknál is magasabb szinten áll a jogszabályi hierarchiában, amennyiben egy ország csatlakozik egy nemzetközi egyezményhez, a saját alkotmánya nem lehet azzal ellentétes, tehát adott esetben meg kell változtatni az alkotmányt, ha ez mégis fennáll.
Mégis a végrehajtás szempontjából a nemzetközi egyezményeknek megvannak a korlátaik, s nem is szabad elvárni, hogy azonnal mindent megváltoztassanak.
A magyar Alaptörvényben is megfogalmazódik az egészséges környezethez való jog, a kérdés az, hogy ez a valóságban hogyan jelenik meg. Nem tudom, ez mennyire jogi vagy inkább politikai kérdés.
Annyiban jogi kérdés, hogy egyre többször indulnak klímaperek különböző országokban, amik éppen ehhez hasonló kérdéseket feszegetnek. Azt, hogy az alkotmányban vagy a Párizsi Megállapodásban rögzített jogi kötelezettségek betartását miként segíti elő egy ország politikája, jogrendszere. A felperesek éppen azt követelik, hogy az adott ország ezt bizonyítsa.
03
Itt kik a felperesek?
Ez egy nagyon fontos kérdés, mert volt olyan eset is, ahol a bíróság azt állapította meg, hogy a kereset benyújtójának magánszemélyként nem is volt joga ilyen a kérdésben perelni az államot.
Most például folyik egy eljárás a strasbourgi bíróság előtt, amiben portugál gyerekek perelték be majdnem az összes uniós tagállamot, mert nem tesznek eleget a kibocsátás csökkentése kapcsán vállalt kötelezettségeiknek, emiatt pedig ezek a gyerekek szélsőséges időjárási körülményeket kénytelenek elviselni.
04
Ezekben az eljárásokban mire kötelezhetik az államokat? Kártérítésre? Vagy ennél komolyabb lépéseket kell tenni?
A strasbourgi bíróság tudomásom szerint csak kártérítésre kötelezhet, illetve indirekt módon hat a szabályozás megváltoztatására, hogy a további jogsérelmet elkerüljék.
05
Kanyarodjunk vissza a saját történetedhez. Hogyan született meg a Green Policy Center?
2020 elején jöttem el a minisztériumból, áprilisban alapítottuk meg a Green Policy Centert két régi kollégámmal, Olti Mátéval és Schaffhauser Tiborral. A klímaváltozás, klímapolitika témájával a minisztériumi időszak után is foglalkozni akartam, innen jött az ötlet a céghez, mert szerettünk volna szabadabban foglalkozni ezzel a témával és a nyilvánosság elé lépve kezdeményezéseket tenni. Azt láttuk, hogy viszonylag kevesen értenek a klímaváltozás, klímapolitika témájához annak ellenére, hogy ez mind a magánéletünkben, mind a politikai napirenden egyre fontosabb lesz. Úgy éreztük, már kellő felkészültséggel és némi tapasztalattal is rendelkezünk ahhoz, hogy érdemben hozzá tudjunk tenni a párbeszédhez.
Ebből jött létre a vállalkozásunk, ami egyszerre szakmai műhely, divatos szóval think tank és nonprofit tanácsadó cég is. Sokféle partnerrel működünk együtt pl. stratégia kialakításában vagy elemzés elkészítésében.
06
Hogyan lesz ebből egy működő, profitábilis gazdasági társaság?
A legfontosabb, hogy mi valójában egy nonprofit Kft. vagyunk. Ez azért alakult így, mert elsősorban pályázatokból tartjuk fenn magunkat.
Ez úgy működik, hogy van egy tervünk, egy ötletünk, amely megvalósításához megpróbálunk pályázati úton forrást szerezni. Ez általában támogatási formában érkezik, ahol van egy fix költségvetésünk, ami meghatározza, mire mennyit költhetünk.
Ezek mellett éppen most dolgozunk két képzés elindításán. Itt cégek, önkormányzatok és magánszemélyek felé szeretnénk nyitni.
07
Megelőztél, ez lett volna következő kérdésem, hogy a társadalmi edukációban miként vállaltok szerepet. Hogy kell elképzelni ezeket a képzéseket?
Az egyik képzés gyakorlatilag egy projektmenedzser továbbképzés, már dolgozó szakembereket szeretnénk felkészíteni a zöld politikában várható jogszabályi módosításokra, elvárásokra, stratégiai irányokra, ami az ő munkájukat is érinteni fogja.
A képzés másik része arra fókuszál, hogy miként tudják ezek a szakértők a saját projektjeiket is fenntarthatóbbá tenni. Persze mindkét irányban alapvetően a klímaváltozásra helyezzük a hangsúlyt.
A másik ökoreziliencia workshopnak hívjuk. Ez egy nagyon új irány, tudtommal Magyarországon még senki nem foglalkozik ilyen megközelítéssel a témával.
Engem nagyon érdekel, hogy az egyes emberek hogyan fogják kezelni lelkileg és mentálisan a most még ismeretlen, de biztosan bekövetkező éghajlati és egyéb környezeti változásokat. Nagyon nagy kérdés az, hogy erre lelkileg, életmódban, mindsetben hogyan lehet felkészülni. Arra fókuszálunk, hogy klímaszorongás helyett hogyan lehet proaktívan előkészülni erre a helyzetre – akár magánemberként, akár cégként.
08
Ha jól tudom, épp egy doktori képzés közepén vagy. Mi a kutatási témád? És mindez hogy fér bele a munka mellé?
Nyilvánvalóan a Párizsi Megállapodás és annak utóélete a kutatási témám (nevet).
Ahogy említettem, számomra ez egy nagyon fontos dolog, hogy részt vettem a kapcsolódó tárgyalásokon és beleláttam a folyamatba. Ugyanakkor azt is látom, hogy a végrehajtás a legnagyobb kérdés. Éppen ezért a kutatási témám, hogy a tudomány és a politika miként tud ebben a tekintetben együttműködni.
A tudomány nagyon sokat tudna segíteni az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, de talán az egyes országok nem használják ki kellőképpen ezt a potenciált. Ugyanakkor világszerte egyre több olyan tudományos tanácsadó testület van, ami sokféle ajánlást fogalmaz meg a politikusok számára, hogy mit csináljanak a klíma terén.
Persze ez egy nagyon összetett téma, nagyon sokféle szempontot figyelembe kell venni. Többek között a társadalmi igazságossági szempontokat is, vagyis azt, hogy ne járjunk úgy, hogy a klímaváltozás elleni küzdelem miatt növekednek a társadalmi különbségek.
Én azt vizsgálom, hogy ezek a tanácsadó testületek miként tudnak hatékonyan működni.
09
Említetted, hogy nagyon foglalkoztat, hogy egy átlagember mit tud kezdeni az éghajlatváltozással. Mit tehet az egyén ebben a kérdésben?
Ebben a témában nem mennék bele a konkrét, mindennapi élethez kapcsolódó praktikákba, mert az interneten rengeteg klassz anyag fent van. Az egyik leghitelesebb a Kiutak oldala.
Inkább egy elvszerű megközelítést javaslok. Alapvető kérdés, hogy az ember hogyan viszonyul a környezetéhez, illetve a saját szükségleteit, vágyait miként tudja úgy átalakítani vagy újragondolni, hogy az minél fenntarthatóbb legyen számára és a környezet számára is.
Ez egy nagyon nehéz dolog, mert az egész világ körülöttünk arra épül, hogy az aktuális vágyainkat fokozza vagy minél jobban kiterjeszti. Olyan vágyakat kelt, amiről nem is tudtad, hogy létezik, de egy reklám felkelti benned.
A kérdés az, miként tudunk átállni, hogyan tudjuk ezeket a vágyakat kordában tartani. Erre persze nem úgy kell gondolni, hogy mindenről le kell mondani, inkább úgy gondolok erre az átalakulásra, mint egy felszabadító folyamatra. Ebben nagyon sokat segít az, ha tudatosan figyelünk arra, mihez hasonlítjuk magunkat, a saját helyzetünket. Hamar rá fogunk jönni, hogy a magyarok nagy része például a világ felső 10-15 százalékába tartozik, ha a jövedelmeket vizsgáljuk. Nagyon más az érzet, ha így nézzük, vagy Ausztriához képest.
Ennek az egész folyamatnak nagyon fontos eleme a megelégedettség. A reklámok legnagyobb ellensége, ha egy ember elégedett az életével és a javaival, mert akkor kevésbé vágyik majd új ruhára, új autóra, új telefonra. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy nincs szükségünk ezekre a dolgokra, de talán nem olyan mértékben, illetve nem olyan ütemben kell őket lecserélni, mint ahogyan azt a reklámok megpróbálják elhitetni velünk.
A lényeg az tehát, hogy ne az újdonságra vágyás határozza meg a fogyasztásunkat, hanem sokkal inkább a funkcionalitás, egy más típusú boldogságkeresés, a fogyasztáshoz nem kötött élet.
Én magam is így próbálok élni, de persze én is veszek műanyag palackot, még mielőtt megkérdezed (nevet). Inkább arról van szó, hogy próbálok sokkal tudatosabb, figyelmesebb lenni, s kevésbé tárgyak és a fogyasztás által meghatározott életet élni.
Egyébként a közösségi irodák, mint a KUBIK szerintem abszolút fenntartható módon működnek. Teljesen kiborít például az az “ingatlanfejlesztésnek” nevezett folyamat, ami itt Budapesten körülöttünk zajlik, szerintem semmi szükség nincs annyi hatalmas irodaházra, ami épül körülöttünk. Már rég a meglévő épületállomány felújítására kellene minden szereplőnek koncentrálnia.
Összefoglalva tehát azt gondolom, ha ezt a szemléletet magunkévá tesszük, hogy alapvetően megelégszünk már meglévő dolgainkkal, akkor egy sokkal elégedettebb, fenntarthatóbb életet tudunk élni.
greenpolicycenter.com
info@greenpolicycenter.com
