Kreatív alkotó emberként mindig is a szépre törekedett, ezért indította el saját dekoratőr és enteriőr styling vállalkozását Rövid Zsuzsi.

Interjú: Újraterveztem

01

Úgy tűnik, hogy a munkádat, hivatásodat illetően messzire kerültél a szüleid foglalkozásától…

Rövid Zsuzsa interjú

Elsőre talán távolinak tűnik, de jobban belelátva vannak kapcsolódási pontok. Noha volt egy olyan elképzelés is, hogy az építészkarra jelentkezem, végül mégsem ebbe az irányba indultam el, ugyanis a kertészeti főiskolán, gyógynövény-termesztés szakirányon végeztem. Közben a lakberendezés területén is képesítést szereztem, így közelebb kerültem ahhoz a területhez, amivel az építész szüleim foglalkoznak.

Az is igaz, hogy a pályaválasztásom idején különösebben nem szabták meg számomra, hogy merre induljak el.

Azt mindannyian tudtuk, hogy kreatív terület lesz.

02

Viszont a növények szakértőjeként már egy nagy lépést tettél a mostani dekoratőr vállalkozásod irányába, igaz?

Végülis igen, mert a munkám során használok különböző dísz- és gyógynövényeket is. 2008-ban – amikor megszereztem a diplomámat – volt egy olyan elképzelésem, hogy belevágok a levendulatermesztésbe, de ez a projekt egyelőre csak egy álom maradt. Ezzel együtt viszont nem zárom ki, hogy a jövőben közelebb kerüljek a gyógynövényekhez is, de most sok minden más van tervben, amit csinálni szeretnék.

03

Hogyan léptél a mostani utadra?

Még az általános iskola utolsó időszakában kezdtem el egy virágkötészeti tanfolyamot az édesanyámmal. A terület iránti érdeklődésem akkoriban még csak hobbi szinten élt bennem, de mindig is szerettem a szépet magam körül, mindig is szerettem szépet alkotni. A növények, a virágok iránti érdeklődésem innen is fakad, és később ezt a tudást mélyítettem el a főiskolán. Még a diploma megszerzése előtt elkezdtem dolgozni egy olyan cégnél, amelyik kifejezetten a belső terek dekorációjával foglalkozott. Ekkor már nemcsak szakmai, hanem üzleti szempontból is beleláttam egy ilyen vállalkozásba. A diploma után szerettem volna más, hasonló profilú cégeknél elhelyezkedni, de közben rájöttem arra, hogy én annál kreatívabb vagyok, mint hogy mások által felállított keretek között dolgozzak. Az önállósodásban fontos szerepe volt annak is, hogy nem találkoztam olyan munkahelyi légkörrel, amiben jó lett volna dolgozni.

04

A vállalkozásod is ekkor indítottad el?

Ebben az időszakban határoztam el, hogy szeretnék magam ura lenni a munkában és a sok év alatt megszerzett tapasztalatokat és tanultakat kamatoztatni egy saját vállalkozásban. Így egy olyan légkört alakítottam ki, amiben kreatívan tudok alkotni, dolgozni. Ennek már 16 éve. Az első időszakban még besegítettem hasonló profilú cégeknek, de közben arra törekedtem, hogy egyre több saját megrendelésem és projektem legyen.
Rövid Zsuzsa interjú

05

Azért 16 év nagy idő, még jócskán az offline világ időszakáról van szó: hogyan boldogultál a vállalkozásod fejlesztésével, életben tartásával?

Most vagyok az életben tartás időszakában, akkoriban még az elvetett magot kellett gondosan ápolni, hogy a mára már erős és életképes legyen. Alapvetően klasszikus folyamatról volt szó, vagyis az ismerősök és a megrendelők ajánlásai alapján jöttek az újabb és újabb megbízások. Gyűjtöttem a visszajelzéseket, építettem a referencia-fotó portfóliómat, és többnyire ma is így működöm. A megrendelőim meg vannak elégedve a munkámmal, sok pozitív visszajelzést kapok.

06

Sokan ilyenkor hajlamosak arra, hogy hátradőljenek, hiszen jól megy az üzlet, míg mások inkább a fejlesztéseken gondolkodnak. Te melyik típus vagy?

Természetesen örülök annak, ha jól megy az üzlet, és jól esnek a dicsérő szavak. Ettől függetlenül nem jellemző, hogy gyakran hátradőlnék. Folyamatosan igyekszem megújulni és fejlődni. Most éppen fotózást tanulok.

07

Ahhoz, hogy tényleg olyan legyen az a belső tér vagy esküvő, amivel az ügyfeleid azonosulni tudnak, amennyire lehetséges, emberileg is meg kell őket ismerned, igaz?

Valóban, ebben a munkában van egy pici pszichológia is, mert igaz, hogy többnyire virágot használom központi dekorációs elemként, de sok más tényezőt is figyelembe kell venni a lakberendezés és a rendezvényterén. Például, ha valaki szeret olvasni, akkor a könyv jelenthet egy olyan központi elemet, ami köré minden mást fel lehet építeni. Az esküvők kapcsán is mindig átbeszéljük a párokkal, hogy vannak-e az életükben olyan jellemző elemek, amelyeket meg lehet jeleníteni a dekorációban. Az is fontos tényező, hogy az adott megrendelő mennyire fogékony az ötletekre.
Rövid Zsuzsa interjú

08

És a coworking hogyan jött az életedbe és miért éppen a Kubik?

Már a KUBIK kialakításában is részt vettem. Annak idején az építész szüleimmel együtt találtuk ki a tereket, vagyis a mai alaprajzot. Aztán a berendezésben is segítettem, ami folyamatosan változik és alakítunk rajta azóta is. Így kezdetektől fogva a KUBIK-ban coworkingelek. Sőt, egy időben még dolgoztam is a recepción. Kreatív vállalkozóként nemcsak a műhelymunkával, az alkotással kell foglalkoznom, hanem a vállalkozás adminisztratív ügyeivel is, miközben a megrendelőkkel is tárgyalok, egyeztetek. A Kubik nagyon jó helyszín, inspiratív teret biztosít arra, hogy megfelelő környezetben tudjak összpontosítani a munkára és nem utolsó sorban ügyfeleket fogadni.

09

A coworking irodák valóban a nagy találkozások tereit is jelentik?

Sok múlik az odajárók összetételén – például, hogy milyen területen dolgoznak. Az igaz, hogy ki tudnak alakulni jó barátságok és születhetnek munkakapcsolatok is. Számomra is adódtak a mai napig tartó jó ismeretségek. Sok múlik azon is, hogy az iroda vezetői mit és mennyit tesznek a közösségépítésbe. A KUBIK ebben is jól áll.

10

Most ott tartasz a vállalkozásoddal, ahol 5-10 éve remélted?

Összességében igen, a helyemen vagyok, elértem azt a szintet, amit egy egyszemélyes vállalkozással el lehet érni. Közben volt egy covid-járvány is, ami egyértelműen nem tett jót, és ma már sajnos nem lehet sokkal előre tervezni, így én is mindig az adott helyzetre reagálok.

11

Milyen terveid vannak még?

Az utóbbi években nagyon sok időt és energiát tettem a vállalkozásba, amiben én is nagyon „benne vagyok”, de a jellege miatt ezt nem lehet másképpen vinni. A célom az, hogy egyensúlyt tudjak teremteni a munkám és a magánéletem között anélkül, hogy bármelyik a másik rovására menjen. Emellett szeretném bővíteni a vállalkozásomat is új szolgáltatásokkal.

Fotó: Turi Márton